Kyusen Szeretettel Gyógyító Központ
Az egyetlen magyar szabadalmaztatott masszázstechnika.
A Kyusen azért született, hogy a mai rohanó világunkban egy kis “béke szigete” legyen, menedéket nyújtva Neked ha úgy érzed kicsit közelebb “repítenéd magad a Mennyhez.”
A Kyusen csapata hisz abban, hogy nem a problémát, hanem az azt kiváltó okot kell megszüntetni. Célunk, hogy családias környezetben, meghitt légkörben, tested kezelésével és lelked ápolásával bensőséges terápia keretében szépítsük testi és szellemi jóléted. A Te akaratoddal és a Mi szakértelmünkkel feltárhatjuk, és közösen feloldhatjuk azokat a blokkoló tényezőket, amelyek gátolják lelki békédet. Nincs kötelezettség, nincs teher, csak egy közös cél: Szabad lélek, egy szabad testben.
A Te életed, a Te döntésed, Mi segítünk!
Ahhoz, hogy minden héten újult erővel vesd bele magad a hétköznapokba, nem csak pihenésre van szükséged, hanem arra is, hogy megszabadulj a szervezetedre káros anyagoktól. Méregtelenítő szolgáltatásunk ehhez nyújt segítséget. Megszabadítunk azoktól a testi terhektől, amelyek gátolnak abban, hogy jól érezd magad a bőrödben. Vitalitásnövelő készülékeinkkel biztosítjuk számodra a szükséges mennyiségű testmozgást, valamint segítünk abban, hogy megőrizd egészséged. Tested karbantartása mellett, elengedhetetlen lelked ápolása is. Ehhez igénybe veheted különféle terápiáinkat, mint pl. az Aura-Soma, illetve a kabbala sorselemzés. Ha behatóbban, szélesebb körben is megismerkednél a lelki béke megőrzésének módszereivel, tanfolyamainkat neked találtuk ki. Megismerhetsz és elsajátíthatsz olyan technikákat, amelyek segítségével nem csupán felfedezheted saját képességeidet, de fejlesztheted is azokat.
Teljes körű szolgáltatásunk mind tested, mind pedig lelked épségét célba veszi. Különböző masszázsaink révén akár egyszerre is, hiszen miközben átadod magad a relaxálás élményének, alakod formálására is gondot fordítunk.
Ha szeretnél azonnal értesülni legújabb híreinkről vagy írásos formában kérdezni, érdeklődni, tájékozódni, keresd fel Facebook oldalunkat, ahol szintén rendelkezésedre állunk:
facebook.com/kyusen
Én mindennel együtt tudok élni. Én megszokom, hogy görcsben van a gyomrom, ha fel kell szállnom a villamosra. Én tudom kezelni azt, hogy az ügyes-bajos szívügyeimről én tudok csak, és néhány ember, akik éveken át bizonyították, hogy méltóak a bizalomra. Nekem nincs gondom azzal, hogy a legjobb kikapcsolódást a lakásom, és a könyvek jelentik. Nekem nem fura, hogy menekülök a nagyobb társaság elöl, hogy félek, szinte mindentől, hogy többet gondolok a múltra, minthogy észrevegyem a jelent. De kétségbeejtő a visszajelzés, hogy a világ nem tud velem együtt élni. Hogy nem értik, miért vagyok csöndes, miért nem veszek részt minden őrültségben, miért nem én vagyok egy buli szíve-lelke – Már ha egyáltalán megjelenek. Sok-sok ilyen kérdőjelt mintázó tekintet megerősítette bennem a tudatot, hogy velem van a gond. „Carpe diem!”, „Éld át a pillanatot!”, „Egyszer élünk”, „Használd ki az időt!” – Ömlik mindenhonnan, és aki nem így tesz – Ostoba, és végérvényesen lemarad valamiről. Valamiről, ami mások szerint a nagybetűs ÉLET. Nem élek – közlik velem, miközben én görcsösen próbálok nem halálra rémülni, hogy illúzió vagyok. Lélegzem, dobog a szívem, a vér folyik az ereimben. Szoktam örülni, nevetni, sírni, kiabálni – Az életnek minden jelét vélem magamon felfedezni, de a világ mindig beintett: Ez semmi! A szobanövény is lélegzik, mégsem él.
Meglett tehát a felnőttkori konklúzió: Vagyok, de nem élek. És az én hibám. Maximálisan az én hibám. És én elhittem ezt. Társaságban görcsös, kényszeredett, kötelező mosoly, csevej hangra váltok, viccelődöm, érdeklődöm, és mesélek magamról. Nem sokat, és azt sem akarom, de megteszem. Hogy érezzem, hogy élek. Vagy, hogy mások érezzék?
Ezekkel a gondolatokkal végigcsinálni a napokat, nem könnyű. Miközben a társadalom elvárását teljesítem, elnyomom magamban a vágyat, a saját elvárásomat: Hogy úgy szeressenek, ahogy vagyok. Így fogadjanak el, és ne simítsák meg a hátam, ha elmentem egy buliba: „ Fejlődsz!”. A bóknak szánt sértés pedig olaj a tűzre: Fejlődöm? Kinek? Miért? Nem vagyok így jó? Tényleg ez kell? És már érzem a torokszorító érzést, ami elfog ilyenkor, ha kötelező programon veszek részt: Én ezt nem akarom. Meddig tudom vajon így csinálni? Meddig kell még úgy tegyek, ahogy NEM akarok, csak azért, hogy valaki megsimogassa a fejem, hogy ügyesen beálltam a sorba. Már nem az a legnagyobb rémálmom, hogy nem leszek boldog, hanem hogy valaki éjszaka besurran a szobámba, és vonalkódot tetováltat rám. Aztán fel lehet tenni a polcra, és büszkém nézegetni: A mi gyerekünk! Végre betört!
Ezek a gondolatok vezettek pszichológushoz, családállításhoz, gyógyszerekhez, és mind ezeket megunva végül: Az Aura-Somához. Mert az ember próbálkozik, másnak lenni, de az álmok nem hazudnak: Akkor azok vagyunk, akik mi akarunk lenni. Akkor előjön az, amit valóban akarunk, és nem tehetjük félre, mert az agyunk kíméletlen: Támad, amikor védtelen vagy. Köszönöm, ennek a csodálatos agynak, amelyik nem hagyja, hogy sokáig úgy éljünk, ami nekünk mérgező. Ha el is tudtam aludni, tépett hajjal, karmolásokkal és ütésekkel keltem. Csuromvizesen, remegve a rémálmok miatt, amik egyértelmű jelzéseket adtak: Nem vagy jól, mert behódoltál! Állj a sarkadra! Légy erős! Légy önmagad végre!
Szkeptikus voltam, nagyon is. Az, hogy üvegek hívnak, és a színek jeleznek, abszurdnak tűnt. De aki régóta küzd saját magával, és nincs győztes, vesztes, csak állandó harc, az nem válogat: Beültem, azzal a gondolattal, hogy nincs vesztenivalóm. Végigcsinálom, és a számomra fontos dolgokat majd kimazsolázom. Levonom a tanulságot, ha van, és felhasználom azt, amit fel tudok. Négy üveget kell kiválasztani, a poént nem lövöm le. Három üveg számomra amúgy sem volt érdekes, nem mondott új dolgot, bár mind igaz volt az életemre. Egyetlen üveg volt, ami nagy hatással volt rám, a gondolkodásomra, és remélem, ha sikerül tartani, az életemre is. Ez az üveg, ami a jelenemet, ami ENGEM jellemez.
Kétféle színű folyadék volt benne: egy átlátszó, és egy magenta szín. A bennem lévő kettőség ott feküdt feketén-fehéren a tenyeremben, és nem volt hova menekülni: Amit mindig is tudtam, az visszaköszönt kis üveg formájában. Ez vagyok én. A lelkem, ami tiszta, majdnem átlátszó, és a magenta. És az a bizonyos határvonal, ami közte húzódik. Hova billenjen a mérleg? Mit kezdek én ezzel az egésszel?
És nagyon hamar választ kaptam: Nem ez vagyok én. Nincs ilyen határ, csak ha hagyom. Nincs ilyen éles kettőség, ha én nem akarom. Felráztam az üveget a terapeuta tanácsára, és amit láttam, az sok mindent megvilágított bennem: Én EZ vagyok. Ez a kavargó, csillogó, gyönyörű folyadék. Nincsenek határok, nem kell választanom. És végképp nem kell azt éreznem, hogy hiba van bennem. Miért lenne baj, ha visszahúzódó vagyok? Miért is kellene mindenkinek az éjszakákat járni, ahogy mások? Miért gondoltam egy pillanatig is, hogy olyanná kell válnom, ami mások szerint jó?
Néztem az üveget, és soha ennyire nem éreztem még magam szerethetőnek. Az, ami bennem van, ami a lényem, az nem szorul változásra. Hogy hihettem, hogy azt, amit képviselek, meg kell tagadnom magamtól? Ki meri azt mondani, hogy ez, amit a kezemben tartok, rossz? Álljon elém, aki szerint ez a folyadék, ez az üveg, aki szerint ÉN nem vagyok szerethető? Kinevetem. Mert akkor nem az én belsőm a nem szép, hanem a nézelődőnek rossz a szeme.
Félreértés ne essék! Nem azt gondolom, hogy én egy csoda vagyok. Azt gondolom, mindannyian azok vagyunk, csak nem mindannyian jövünk rá. Néha igenis látnunk kell magunkat, tisztán, üvegbe zárva, külső szemlélőként, hogy megértsük: Társas lény, vagy magányos remete, fehér vagy fekete, kicsi vagy nagy, nem számít. És nem szabad hagyni, hogy a világ egy pillanatig is beférkőzzön a fejünkbe ennyire, hogy képes legyen a saját magunkba vetett hitet lerombolni.
Üljünk le egy kicsit, és hagyjuk magunkat megismerni! Ne féljünk kezünkben tartani a saját lelkünk, és vigyázni rá. Mert tényleg olyan, mint az üveg: Törékeny, egy megismételhetetlen (Nincs két egyforma szín a terápián.) Hogy nem adjuk ki a világnak? Hogy nem toljuk mindenki orra alá? Hogy védjük azt a szépséget, ami a lelkünk? Nagyon helyes.
Nem velem van a gond. A világgal van a gond, hogy kockafejűként nem tud értékelni egy gömböt. És aki kocka, azt a téglák ítélik el. Egy véget nem érő-elítélő világ, amelyik kitermeli az önbizalomhiányos, zavarodott embereket.
Mit kaptam ettől a terápiától? A létező legszebb, leghatékonyabb felismerést, amire mindenkinek szüksége van, a nap minden egyes órájának minden egyes percében:
Szerethető vagyok.